A szomszédos ingatlanon sózott és kátrányos oszlopokból felépített komposztálónak a környezetre és az emberi egészségre gyakorolt káros hatásai miatt az ügyfél birtokvédelmet kért a jegyzőtől és a bíróságtól. A bíróság az alperesi birtoksértést megállapította, felperes kártérítési igényét azonban elutasította.
Hatósági döntések
Elsőfokú közigazgatási hatóság:
Zalaszentiváni Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője
Döntés tartalma:
A jegyző az ügyfél birtokvédelmi kérelmét elutasította. Indoklása szerint felperes nem bizonyította egyrészről a zavarás kezdő időpontját, amely alapján megállapítható lett volna, hogy a hatósági eljárást megalapozó törvényi feltétel teljesül (1 év), másrészről azt sem, hogy az egészségügyi panaszai és a szomszédos ingatlanon elhelyezett oszlopok közötti okozati összefüggés áll fenn.
Döntés dátuma 2014. szeptember 2.
Elsőfokon eljáró bíróság:
Zalaegerszegi Járásbíróság
Döntés tartalma:
A Bíróság megállapította, hogy alperes birtoksértést valósított meg azzal, hogy a kátrányos oszlopok keltette szaghatás felperest zavarta. A bíróság a felperes kárigényét bizonyítottság hiányában elutasította.
Döntés dátuma 19/5/2015