F Rt. a XI.-I.-II.-III. kerületben a Duna partjának szélesítésére vonatkozó előzetes környezeti hatástanulmányt adott be és kérte a környezetvédelmi engedély kiadását. 3 szervezet tiltakozott és nyújtott be fellebbezést az alábbi indokokkal: – történelmi városrész forgalmának csökkentésére számos hatékonyabb eszköz lenne, – a rakpartra vezető útvonalak forgalma növekszik ami az útszélesítés jótékony hatását megkérdőjelezi, – a zajvédelmi követelmények megvalósítása nem látható a határozatból, – beruházás megvalósításával egy nagy forgalmú tranzit csatornát hozna létre ami átformálja a világörökség részét képező Duna-partot, – a tervezett útszélesítés sérti a akókörnyezet érdekeit. Az építési engedélyt kérő hatóság fellebbezésében a budai szennyvízfőgyűjtő csatornára adott előírásokat megalapozatlannak tartja, a 10 és19 pontok megsemmisítését, a 9 és 12 pontok módosítását kéri.

Hatósági döntések

Elsőfokú közigazgatási hatóság:
Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség

Döntés tartalma: 
A Felügyelőség környezetvédelmi engedélyt adott a Budapest, XI-I-II-III. kerületeket érintő Budai alsó-rakpart átépítésére, rakparti út szélesítésére és az útpálya alatt szennyvíz főgyűjtő építésére. A benyújtott tervek alapján az "A-D" változatok kombinációjára adott engedélyt amely döntően az "A" változatra épül. A határozatban megtalálhatóak a környezetvédelmi hatóság, a műemlékvédelmi hatóság a közegészségügyi hatóság, a vízügyi hatóság és a hajózási hatóság kikötései. Az eljárásban a Felügyelőség a tanulmány kiegészítését tartotta szükségesnek a tervezett megoldás ugyanis egyesített rendszerbe foglalja a szennyvizeket és a csapadékvizeket a főváros pedig környezetvédelmi programja szerint az elválasztott rendszerű csatornaépítésre törekszik. Ezután egyeztetésre került sor melynek során a Felügyelőség részletes környezeti hatástanulmány készítését írta elő. Ez a kiegészítő vizsgálat már megválaszolta a legfontosabb kérdéseket. A lakosság részére történő meghirdetés során 3 szervezet és egy magánszemély tett javaslatot illetve észrevételt.

Döntés dátuma 26/7/2002

Másodfokú közigazgatási hatóság:
 Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség

Döntés tartalma: 
A Főfelügyelet az elsőfokú határozatot, Bp. Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal fellebbezésének helyt adva, megváltoztatta. A Szövetség fellebbezését elutasította. A Főfelügyelőség a Környezetvédelmi hatósági kikötések fejezetből törölte a 7. 9. 10. 16-19 pontokat, a vízügyi hatóság kikötéseit kiegészítette, a hajózási hatóság kikötéseit törölte. Egyebekben az elsőfokú határozatot helyben hagyta. A Határozat szerint a benyújtott iratanyag elegendő információt tartalmaz a tervezett tevékenység várható hatásainak megítélésére. A felmerült problémákat a tervezés későbbi fázisaiban lehet tisztázni. Összefoglalva a Főfelügyelőség megállapította, hogy a Budai alsó-rakpart szélesítése és a főgyűjtő megépítése vízminőség védelmi szempontból a tervezéssel érintett szakaszon pozitív hatású lesz, amennyiben a Csepel központi szennyvíztisztító telep fogadóképességének kialakítása egybe fog esni a Főgyűjtő üzembe helyezésével. Az építés hatására bekövetkező kedvező zajterhelési változások a budai sűrűn lakott oldalon lényegesen hosszabb útszakaszokat érintenek mint a kedvezőtlenek, ebből következően nagyobb számú lakosság kerülhet kedvezőbb helyzetbe. az engedélyezési tervek, hatástanulmányok és egyéb tervek nem jelezték a nem budapesti célú átmenő forgalom növekedésére utaló hatást. A hatástanulmány szerinti létesítés alapvető célja nem kedvezőbb környezeti hatások elérése, hanem a közlekedés távlati fejlesztése. Az adatok alapján azonban az éves levegőminőségi határértékeknél nem várható határérték túllépés.

döntés Dátuma 2003.03.13.

Elsőfokon eljáró bíróság:
Fővárosi Bíróság
Döntés tartalma:
A Bíróság a pert megszűntette. Megállapította, hogy a perben támadott másodfokú határozat az építési engedély iránti kérelem egyik melléklete, az építési munka engedélyezhetőségére vonatkozó érdemi döntést nem tartalmaz.

Döntés dátuma 11/7/2003

Másodfokon eljáró bíróság:
masodBirosag

döntés tartalma:
 Az Ítélőtábla a fellebbezést hivatalból elutasítja mert azt 2003. okt 1.-ig lehetett volna előterjeszteni de érkeztetésének napja szerint elkésett. A felperes, a bíróság felhívása ellenére bejelentést nem tett, és nem válaszolt arra, hogy milyen módon terjesztette elő a fellebbezést.

Döntés dátuma 13/5/2004

vissza a térképhez